Vízrend épülete előtt dúl a harc, mágusok, béke szigetbeliek és drakoniak küzdenek a rémisztő előholtakkal szemben. Lóháton ülve osztja parancsait a drakoni herceg fegyelmezett katonáinak, miközben a zűrzavarban jómaga is lekaszabolt néhány ellenfelet. A zűrzavarban nem vette észre, hogy egy ádázan küzdő mézhajú lányhoz sodródott. Drahane azonban felfigyelt a felé tornyosuló alakra, amint büszkén ülve, ezüst páncélján ragyogott a napfény, hollófekete haja zászlóként lobogott a szélben, égszínkék szemeiben pedig egy vezér magabiztossága tükröződött. Ez az acélos szellem, mit a küzdelem sem tudott megrendíteni azonban kártyavárként omlott össze, amint viszonozta a lány pillantását. Gondolkodás nélkül lepattant lováról és mellette termett.

- Mégis mit keresel itt? Nem vagy elég képzett harcos egy csatához! – kezdte Vincent, ám válasz helyett Drahane híres kardjával, a Sárkányfoggal elhasított a fiú füle mellett és a mögötte álló élőhalott koponyájába mártotta azt.

- Úgy látom nem ismer engem Vrag herceg – felelte cinikusan.

- Szóval innen fúj a szél – kontrázott, majd szabad kezével magához rántotta a lányt, hogy levágjon egy újabb támadót. Drahane leplezve vöröslő arcát hátat fordított neki és folytatta a küzdelmet. Vincent válaszul nekivetette a hátát, így egymást fedezve folytathatták vitájukat. – Tudod én nem vagyok olyan felelőtlen, hogy minden szembejövőnek elárulom a kilétem.

- Én pedig büszkébb vagyok a származásomra mintsem alakoskodjak!

- Sokra mész a büszkeségeddel, ha valaki meglátja benned a lehetőséget és elrabol, én is számtalanszor megtehettem volna!

- Igen? – kérdezte szinte már üvöltve, majd ismét szembefordult Vincenttel. – És ugyan miért nem tetted meg?

Vincent is visszafordult aztán egy röpke pillanatra Drahane szemébe nézett mire kijelentette:
- Mert szeretlek. – Válaszra azonban már nem jutott idő, hisz a csata ment tovább…